Mindeközben a kertben…

…szépen fű alatt ilyenek történnek:

Rosszullét esetére

Miután valami front, napfolttevékenység vagy UFO-aktivitás mindannyiunkat megvisel*, bővítettük a céges elsősegélynyújtó készlet:

Szerintem magától értetődik, mi látható a képen, de az első azért írja meg kommentben.

* Ez a hét olyan, hogy már hétfőn (telehold volt) félve nyúltam a narancsért, attól tartva, hogy vérnaranccsá változva a kezemnek ugrik

Új tavasz, új élet

Valaki mutatott nekem egy linket a Vaterán (de mivel ott nem vagyok ismerős, és nem tudom, meddig látható, leszedtem nektek a lényeget):

… szóval én ezt csak azzal tudom magyarázni, hogy váláskor édes a bosszú.
Nézzetek szét az árverési oldalakon, kell lennie valahol egy 1 forintos BMW-nek vagy legalább egy puccos golfütő-készletnek.

A józan ész véletlenszerű eloszlása

Kettő olyan ügyfelünk van, aki a megkapott számla ellenértékének elutalásakor következetesen NEM a számla azonosítására alkalmas adatot (triviálisan számlaszám) tüntet fel a közlemény rovatban, hanem a mi nevünket.

Mármint érted, elutalsz 3 dollárt a Wolfram & Hart − Attorneys at Law Ltd. számára, és beírod a nekik szóló közleménybe, hogy “Wolfram & Hart − Attorn” (nem fér ki végig).

A világ tarka, az emberek sokfélék, ezen önmagában még nem lepődnék meg.

Arra viszont minden alkalommal rácsodálkozom, hogy ez a két ügyfél egy egyetem, illetve a Tudományos Akadémia egyik intézménye.

Kontrasztként viszont találkoztam ma reggel a parkban egy dolmányos varjúval, amelyik egy grandiózus falattal a csőrében gyalogolt rendkívül céltudatosan valahová. Megálltam figyelni, hogy mit akar: a pocsolyához igyekezett, és belehelyezte a száraz kenyérdarabot. Aztán türelmesen várt egy kicsit, dúdolgatott magában, majd lehajolt és megfordította a zsákmányt, hogy a másik fele is átnedvesedjen.

Régi morfondír

Biztos veletek is szokott olyasmi történni, hogy összejönnek a rossz dolgok. Mintha a világ szándékosan ki akarna babrálni az emberrel. Nem feltétlenül nagy dolgok ezek de a sokadiknál már úgy érzed magad, mint Prométheusz a sas láttán. 

Ilyenkor jön az önsajnálat, amely – hogy klasszikust idézzek – olyan, mint a segglyuk, mindenkinek van és senkit se érdekel a másé.

Ilyenkor az ember több mindent tehet. 

Káromolhatja az eget, de ez ritkán segít. Mondhatja, hogy “de ez nem igazság”, ami így van, viszont ez a fogalom sajnos nem szerepel az Univerzum játékleírásában. Sírhat, de tízéves kor után már nehéz őszintén hinni abban, hogy ettől változik valami.

Érezheti úgy, hogy a világ összeesküdött ellene; majd rájöhet, hogy a helyzet ennyire nem rózsás: a világ pont leszarja, mi történik az egyénnel. A világ nem fárasztja magát holmi összeesküvésekkel a kedvedért. Nem vagy te olyan fontos. 

Ekkor – az azonnali lúgivás módszerét most nem tárgyalva – normális emberben feltámad az életösztön.

Ilyenkor általában eszik valamit. 

Ez a valami jellemzően cukorból, zsírból és egyéb szénhidrátokból összeálló többé-kevésbé szerves anyag.
A Depresszióra Ehető Valami (a továbbiakban DEV) afféle szőranya-funkciót tölt be. Magához öleli a bántott, kihasznált, megalázott embert, és arcunkat puha prémjébe fúrva egy pillanatra elhisszük, hogy most már jobb lesz. (Aztán persze érkezik a sas a következő falat májért.)

A DEV tömegtáplálék. Csodálkozom is, hogy erre a lehetőségre a reklámipar még nem csapott le. Azokat a dolgokat, amiket nem lehet azzal hirdetni, hogy erős/okos/potens/szép leszel tőle (vagy legalább a hajhagymákat visszanöveszti), kiválóan lehetne DEV-ként népszerűsíteni.

DEV sokminden lehet. Ismerek embert, aki szalonnálval dolgozik. Vannak kenyeresek, és van, aki kifejezetten az Armageddon bekövetkeztekor főz magának ötfogásos, egyszemélyes halvacsorát.
A többség azonban csokival és fagyival szerez magának örömet, annyira, hogy a DEV-logót (esős háttérben háztetőről aláhulló zongora) ezekre akár rá is lehetne nyomtatni.

Érdekes kérdés, hogy vajon mit evett az ősember, ha elkapta a világfájdalom. 
A triviális válasz a mézes mammutzsír, és ez egyben meg is magyarázza, hogy a barlangrajzokon miért látható olyan kevés kőkori depresszióábrázolás.

Rosszkedvűnek lenni igazán a cukor finomításának kidolgozása óta érdemes. Ez sokkal korábbra tehető, mintsem gondolnánk: Európában már a XI. században készítettek finomított nádcukrot, bár ez – és így az önsajnálat is – sokáig a gazdagok privilégiuma maradt. A cukor csak a XVIII. század elején kezdett olcsóbbá, és ezzel a világfájdalom széles körben elérhetővé válni.

Ma azonban már mindez a múlté: demokratikus korunkban a  fagyi mindenkié, bár a fejlődő országokba irányuló fehércsoki-segélyek terén még maradtak tennivalók.

Büro

Az milyen, amikor a vámügyintéződ átküldi neked a fuvarlevelet, és ugyanabban a levélben egy űrlapot, amelyben megkérdezi tőled a fuvarlevélszámot?

És az, amikor a szállítmányozód (aki véletlenül azonos a vámügyintéződdel) tőled kéri azt a számlát, amelyről kiderül a fuvardíj? (Igen, azt, amelyet ő állított ki neked.)

Azt meg már csak egészen halkan merem kérdezni, hogy ha a nagyságos tekintetes Vámhivatal meg szeretné ismerni a cégkivonatodat, akkor ahelyett, hogy lekérné a Cégbíróságtól elektronikusan, miért neked szól, hogy kérd le  és küldd el neki?

A Piszkos Fred-doktrína

Olyan nincs, hogy mindenki szeresse az embert.
Fontos viszont, hogy pontosan a megfelelő személyek utálják.

The ultimate superhero: Self-pity Man

Szoktam azzal viccelődni, hogy a csoportterápiák értelme az, hogy a csoport majd’ minden tagja látja, hogy van, akinek még nála is rosszabb/aki még nála is elfuseráltabb*.

Ez egyfelől segíthet relativizálni a problémákat és adhat némi sikerélményt a csoporttagoknak (bár egy kellően sérült önbecsülésű ember természetesen jót kesereghet a nem elég megfelelő betegségén).

A sor végén álló egy darab szomorú illetőre mindenki nagyon vigyáz, hiszen egy sikeres Dunába ugrással sokak gyógyulását sodorhatja veszélybe.

Az ilyenek számára is szervezhető azonban egy csoport, majd az ezek alján kihulló terápiás személyek számára is, mígnem megtaláljuk a világegyetem legszerencsétlenebb emberét.

Ez az elmélet közepesen szórakoztató marhaságnak tűnt egészen a mai napig. 
Ma összefutottam az illetővel.
Bár elsőre lelketlenségnek tűnik, vigyázzunk rá nagyon!

 

* Ha megfigyeled, erre komoly iparág épült egyébként. Egy csomó médiaszereplő él abból, hogy mindenkinek szüksége van a “vannak nálam hülyébbek” érzésére.

Hogyan hómentesít Ön?

A) Hól apát segítségével

B) Sehogy, dögöljön meg

C) Sóval. Futja!

D) Környezetbarát síkosságmentesítő anyagokkal

E) Lángszóróval, hö