Elég gyakran ostoroztatik

Mint az az itt egybegyűltek számára már talán kiderülhetett, középső nevem a Kíváncsiság.

Gyakran teszek fel olyan kérdéseket, amelyektől ismerőseim összenéznek a hátam mögött, majd égnek emelik a tekintetüket. Mivel az égnek emelt tekinteteket jobban viselem, mint a hátsó felemre tapadókat, jól is van ez így.

Most például az történt, hogy Horvátországban jártam. Ahol – úgy tűnik – rajtam kívül mindenki járt már, az idegenvezetést  tehát mellőzném. De érdekességeket azért találtam.

Először is az egyik kikötőben láttam egy nagyon érdekes hajót. Még az is lehet, hogy pont ez a példány volt:

Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Falkuša

Ha jól megnézed, a mostani vitorláshajóktól eltérően az árboc nem a vitorlát tartja, hanem egy rudat, amin a vitorla van. Azt még teljesen jól el tudtam képzelni, hogy ha a vásznat kitekerjük, akkor egy szép, öblös háromszög lesz belőle, ami remekül megfogja a szelet. A nagyjából balról jobbra fújó szelet. De mi van, ha az időjárás jobbról érkezik? A kérdés nem hagyott nyugodni.
Azt viszonylag hamar megtaláltam, hogy ezt a vitorlatípust latin vitorlának hívják; hogy ez angolul “lateen”-nek íródik, az kicsit több időbe került. Viszont innen már könnyen meglett, hogy a három legelterjedtebb vitorlarögzítési iskola a Balatonról is ismert Marconi- vagy Bermuda-vitorlázat, a félutas gaff-vitorlázat, illetve a már említett latin-vitorlázat.  (Errol Flynn hajóját érdemes megcsodálni a gaffnál.)
Na akkor hogy is kell irányt váltani latin vitorlával? Nagyon, nagyon gyorsan!

Mondjuk 2:30-nál, remek mókának tűnik:

Nna. Egy rejtélyen túl vagyunk.

Volt aztán az a másik nap, amikor a kikötőbe beállva megláttuk azt a remek kis öblöt, és persze muszáj volt a kecskeösvényen odamászni fürödni. Eközben akadtam rá egy érdekes gyümölcsre. Alacsony fa, cseresznyeméretű, tüskés-rücskös, sárgáspiros bogyókkal. Édes bogyókkal, márpedig Európában nem tudok jó ízű mérgező növényről. (Gombával azért nem próbálnám ki az experimentális botanikát.) Az íze nagyjából a tűztövis érett bogyójára hasonlít, a külseje a licsiére, a szerkezete leginkább semmire, amit ismerek. Mi lehet ez?

(Bocsánat a képért, a rabló urak a fényképezőgépemet is megdurrantották.)

Ez jó két órámba került.

Jobb képek

A növény latin neve Arbus unedo, tényleg ehető, és magyarul nincs igazán jó neve, az egyik dolog, amit szamócafának hívnak. Örökzöld, és ha kigyökerezik, adok belőle neked is.

Fejből tudja

“… és annak a hegynek az egyik oldala  Primošten, a másik meg nem…”

Jobb, mint a koffein

Kevés szórakoztatóbb látvány van a világon, mint a kávézó előtti téren lágy Chopin-futamokra reggeli jógafoglalkozását végző, durván másnapos skandináv hajóversenyző csapat.

Vizek ura

Ezt látom az ágyamból hanyattfekve:

 

Ezt pedig, ha felállok:

Nekem most jó.

 

Különféle folyadékok

Az egész úgy kezdődött, hogy valaki kihagyta a tömítést. Egy nem kicsi tömítést. Kéttenyérnyi vastag gumit helyettesített az odanyomott átlátszó ragaccsal, ami működött is néhány évig, de persze szétszedni-összerakni nem lehetett a szerkezetet többé. Ezért aztán még egyszer le kellett mennem Balatonra szeptember elején, amit annyira nem is bántam.

Ezután viszont elszabadultak a dolgok, úgyhogy mire kettőt pislogtam, addigra egy gyönyörű, facsíkos vitorláson találtam magamat sötét múltam tekintélyes részével összezárva. Ennek egyenes folyományaként a rákövetkező nap legnagyobb részét hanyattfekve töltöttem a kajüt tetején, két kézzel kapaszkodva két sárgaréz rúdba – mivel a “hanyatt” és a “fekve” fogalmakat leginkább így lehet megközelíteni, amikor a gravitáció váratlan rendőrkanyarokkal negyvenöt fokban kileng az árboc felfeléjéhez képest. (És még nedves is.)

De ne szaladjunk ennyire előre, mert akkor kimaradnak a gendertudományok.

Régi mániám, hogy a civilizáció mekkora kicseszés a férfiakkal.
Gondold csak végig: tízezer éve volt egy csomó olyan feladat, amit kizárólag nők, illetve kizárólag férfiak tudtak elvégezni. Apjuknak nem volt teje, anyjuk meg nem bírta el ugyanazt a  bunkót és nem dobta ugyanolyan messze azt a követ, és itt a vége.
De mivel az ember, mint faj, minden más fajnál okosabb, viszont legalább úgy szereti a kényelmet, mint a macskafélék, kitalált egy csomó trükkös dolgot, hogy ne kelljen olyan durva hideget kibírni, olyan nagy súlyokat felemelni, olyan közelről ölni.
A folyamatban oroszlánszerepet vállaltak a férfiak; egyrészt mert sokkal könnyebb feltalálni az euklidészi geometriát meg newtoni mechanikát, ha nem neked nyafog a gyerek ötpercenként, másrészt mert nyilvánvalóan ők voltak motiváltabbak arra, hogy egy csomó szélsőséges terheléstől megszabadítsák magukat.
Az évezredes küzdelem sikerrel járt, a férfiak hátradőlhetnek. Jószerivel az összes olyan feladatot kiküszöbölték, aminek a megoldásához mindenképpen rájuk volt szükség. Több idejük marad szorongani.

2013-ra nagyon kevés olyan dolog maradt, ami tényleg férfias. Azt kell mondanom, hogy a hajózás egy ezek közül. Döntéseket kell hozni, mégpedig jó döntéseket. Ezeket részben erővel és ügyességgel végre kell hajtani, részben rangsorvita nélkül meg kell csináltatni másokkal. Vállalni kell a felelősséget magadért, a hajóért, az emberekért. Gyorsnak és erősnek kell lenni, és tudni kell bölcsen feladni is.
Aki erre képes, az nem szorul rá, hogy önigazolásul lenyomja a többieket, és úgy akarjon macsónak látszani.

Ezeket figyeltem meg én ott a kajüt tetején, közben pedig szépen meg is sütött a nap, mire elvittek vacsorázni, ide. A weboldal nem adja vissza, mennyire pazar hely, ha el akarnak ide cipelni, mindenképpen hagyd magad.

Utána úgy hozta a logisztika, hogy gimnazistakorom egy emblematikus helyén kötöttem ki, ahol elegendő rozé történt velünk ahhoz, hogy a történet egyik szereplőjének iPadjén kölyökkorunk zenéit hallgassuk. A “kinek milyen bakelitek voltak meg otthon” legalább olyan vicces tud lenni éjfél után, mint egymás igazolványképeinek nézegetése, ha érted, mire gondolok.